Ezernyi sebből vérezve Évezredek és örökkévalóság Ezernyi éles késként hasít belém Végtelen hosszú pillantások Elfeledett korokon át A messzeségbe És tudva hogy sohasem ér véget Tudva hogy nincs ima mely feloldoz Semmilyen könyörgés nem oldozhat fel Semmi sem enyhítheti a szenvedés lángját Ami magasra csap felettem Mégha tudom is hogy a lángok felettem Sohasem alszanak ki Csillapítom a halált Az elmúlás gondolatával És hívom a sötétséget hogy Sötét leplével és a halál leheletével Elvigyen magával... Elvigyen az életből... Minden éjjel könyörgöm a halálért Hívom őt. A nevét suttogom öreg elfeledett helyeken A nevét suttogom minden éjjel Ők tudják hogy más világhoz tartozom Hallják hogy a nevét suttogom Ahogy hívom...